Rajzfilmet szinkronizáltunk
Rajzfilmet szinkronizáltunk

Ellátogattunk a Mozgi Stúdióba, beszélgettünk Kő Gergely szinkron rendezővel, Uhura magyar hangjával, Haramura Katalinnal, és az emTV.hu állandó férfi hangjával, Baráth Áronnal. Ráadásképpen szinkronizált is az Űrszekerek Közösségi Flotta csapata a Star Trek rajzfilmsorozat következő részéhez.

műsorvezető
Farkas Csaba

közreműködők
Kő Gergely (szinkron rendező, Űrszekerek: A rajzfilmsorozat)
Haramura Katalin (Uhura magyar hangja, Űrszekerek: A ...

#showafter3
#showafter3

Az X-Faktor 2019-es évadának harmadik élő showjában, a versenyzőknek már két produkcióval kellett bizonyítaniuk, a továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Bagdi Enikő és Burai Renátó számára ért véget a verseny, akik számára talán némi vigaszt nyújthat, hogy míg előbb az X-Faktor legjobb női hangja, utóbbi az ezredik produkció előadója lett. A harmadik élő showt követően velük, és a TOP 4 három tagjával ...

Januárban bezár a Miniversum
Januárban bezár a Miniversum

Aladdin egy pesti bérház erkélyéről ugrik fel repülő szőnyegére, miközben egy business center első emeletén Neo készül megmenteni Morfeuszt, Sopron külvárosát pedig ellepik a birodalmi lépegetők. Ezalatt a Szépség és a Szörnyeteg a bécsi Belvedere kastély előtt perdül táncra, egy dunai hajón pedig megelevenedik a Titanic ismert filmjelenete. Közép-Európa leglátványosabb vasútmodell kiállítása január 31-én búcsúzik a közönségtől, de a zárásig ...

Andulino-interjú
Andulino-interjú

Az őszi Mondoconos videóban már láthattatok vele egy rövidebb beszélgetést, és elárultuk azt is, hogy Nyilas Andrea ott lesz április 5-én, vasárnap a Kapcsolatfelvétel Napján az Űrszekerek Közösségi Flotta törzshelyén, a Vault 51 Gamer Barban, és vásárolhattok tőle mindenféle, a címben is emlegetett Star Trekes kulcstartót, mágnest és kitűzőt. Most megmutatjuk mindazt, ami a korábbi videóból kimaradt, következzen a teljes Andulino-interjú!

...

#showafter2
#showafter2

Az X-Faktor 2019-es évadának második élő showjában, ismét székes feladat várt a versenyzőkre, amely feszült és izgalmas pillanatokat tartogatott. Dárdai Blanka és Take3 számára pedig véget ért a verseny, mi pedig Bagdi Enikőt, Burai Renátót, Ruszó Tibit, Zdroba Patrikot és Manuelt kérdeztük, akik még a rajongóiknak is üzentek!

műsorvezető
-

közreműködők
Bagdi Enikő
Burai Renátó
Zdroba Oatrik
Ruszó Tibi
Gödöllei Emánuel

cikk
emTV.hu

...

#showafter_xtra
#showafter_xtra

A 2019-es X-Faktor második élő showját követően Bagdi Enikő, Burai Renátó, Ruszó Tibi, Manuel és Zdroba Patrik, akik az emTV.hu-n keresztül üzentek a rajongóiknak.

 

közreműködők
Bagdi Enikő
Burai Renátó
Zdroba Oatrik
Ruszó Tibi
Gödöllei Emánuel

cikk
-

nézhető még
emTV.hu Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

producer
Horváth Ádám Tamás

Kóbor Trekkerek, intarziák és egyéb nyalánkságok az őszi Mondoconon (2019)
Kóbor Trekkerek, intarziák és egyéb nyalánkságok az őszi Mondoconon (2019)

Az őszi Mondoconos videóban már láthattatok vele egy rövidebb beszélgetést, és elárultuk azt is, hogy Nyilas Andrea ott lesz április 5-én, vasárnap a Kapcsolatfelvétel Napján az Űrszekerek Közösségi Flotta törzshelyén, a Vault 51 Gamer Barban, és vásárolhattok tőle mindenféle, a címben is emlegetett Star Trekes kulcstartót, mágnest és kitűzőt. Most megmutatjuk mindazt, ami a korábbi videóból kimaradt, következzen a teljes Andulino-interjú!

...

#showafter1
#showafter1

Az X-Faktor 2019-es évadának első élő showjában, a tavalyi évadban sikert aratott székes feladat kemény próbatétel elé állították a versenyzőket és a mentorokat. Míg Huszár Aletta, a C.O.O.L., a Speranta és Anti bácsi számára véget ért a verseny, stábunk Bagdi Enikőt, Burai Renátót, Zdroba Patrikot és Manuelt kapta mikrofonvégre.

közreműködők
Bagdi Enikő
Burai Renátó
Zdroba Oatrik
Gödöllei Emánuel

cikk
emTV.hu

nézhető még
emTV.hu Facebook ...

Megreptette a sajtót a NatGeo
Megreptette a sajtót a NatGeo

November 10-én debütált a National Geographic tévécsatornán az Európa a magasból című új sorozat, melyben különleges légifelvételeken keresztül láthatjuk kontinensünk legmegkapóbb természeti, kulturális és építészeti kincseit.A különleges sorozathoz a NatGeo exkluzív, és nem kevésbé autentikus sajtóeseményt szervezett az újságírók számára.

narrátor
Baráth Áron

közreműködők
Lontai-Török Ildikó (National Geographic)
Neumann Gábor ...

Országos véradó kampány indult sorozatrajongóknak
Országos véradó kampány indult sorozatrajongóknak

Megnyitotta kapuit az idei év első Vérbutikja a budapesti Árkádban, ezért stábunk is ellátogatott a FOX+ és a Telekom által szervezett eseményre. A Magyar Vöröskereszt közreműködésével zajló nagyszabású országos véradó kampány a fővároson kívül hét további nagyvárosban kerül megrendezésre október 4. és november 18. között.

narrátor
Baráth Áron

közreműködők
Lontai-Török Ildikó (FOX+)
Váradi Mariann (Magyar Vöröskereszt)

cikk
emTV.hu

...
Videó a Fuss család, fuss! sajtónapjáról
Videó a Fuss család, fuss! sajtónapjáról

Augusztus elején, vakító napsütésben és rekkenő hőségben érkezett meg a sajtóbusz a Budapesttől harminc kilométerre található tanyára, ahol a TV2 készült épp forgatni új sport-realityjét. A Fuss család, fuss! címet viselő műsorban négy fős famíliák küzdenek meg a legsportosabb magyar család címért és a vele járó tízmillió forintos fődíjért.

narrátor
Baráth Áron

cikk
emTV.hu

nézhető még
emTV.hu Facebook oldal

a videó egyéb adatai

...
Menő grillparty kutyákkal és Menő Mike-kal
Menő grillparty kutyákkal és Menő Mike-kal

Bemutatom Mike-ot, a pallérozott és kifinomult ízlésű házikedvenc mopszot, aki mindennél jobban szereti otthonának nyugalmát. Mike címszereplője a Boomerang ma érkező animációs vígjátéksorozatnának. Menő Mike érkezését a csatorna egy fantasztikus grillpartival ünnepelte, ahol nem csak finom falatokkal és dog dance bemutatóval kényeztették a megjelenteket, de a díszvendégek, azaz a kutyusok a kutyamuffin elfogyasztását követően masszásban is ...

Mindig a legújabb filmeket és sorozatokat gyűlöljük?
Mindig a legújabb filmeket és sorozatokat gyűlöljük?

Az internet közösségi felületein barangolva naponta találkozunk a rajongói vélemények teljes spektrumával, egyvalami azonban szinte biztos, hogy állandóan jelen van: a többség által rajongott produkcióval szembeni radikális ellenállás. Egyszerű internetes tömegjelenség, puszta trollkodás, divat és utánzás, alapvetően negatív attitűd, vagy megalapozott elégedetlenség szüli a fanok körében elterjedt gyűlölködő bejegyzéseket, hater és shitstorm ...

paralab_gag_comedy.mp4
paralab_gag_comedy.mp4

Ezzel a rövid, vicces összeállítással szeretnénk megköszönni, hogy hétről-hétre olyan sokan követtétek a Parallaxis Labor epizódjait a Kármán Laboratóriumból.

közreműködők
Farkas Csaba
Vincze Miklós

cikk
-

nézhető még
Parallaxis Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

producer
Horváth Ádám Tamás

Kincses raktér #3
Kincses raktér #3

Üdvözlünk a USS Polaris fedélzetén! Legújabb videónkban ezúttal Dávid mutatja be a Star Trek eredeti sorozata által ihletett egyedi díszleteit.

műsorvezető
Farkas Csaba

közreműködő
-

cikk
-

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
Űrszekerek Közösségi Flotta

gyártó
[emdé] média

producer
Horváth Ádám Tamás

Kétdimenziós áramlás
Kétdimenziós áramlás

A Parallaxis Labor negyedik részében a nagyon magas légkör fizikája szempontjából egy igen tanulságos kísérletet mutatott nekünk állandó fizikusunk, Miklós. Hogy mi köze mindennek a sarki fényekhez? Kiderül videósorozatunk befejező epizódjából!

műsorvezető
Farkas Csaba
Vincze Miklós

cikk
Parallaxis

nézhető még
Parallaxis Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

...

Klíma a lapos Földön
Klíma a lapos Földön

A Föld lapos. Legalábbis ebben a kísérletben biztosan, amellyel egyébként először modelleztek klímaváltozást a Kármán Laboratóriumban, és amit állandó fizikusunk, Miklós nektek is bemutat a Parallaxis Labor harmadik epizódjában!

műsorvezető
Farkas Csaba
Vincze Miklós

cikk
Parallaxis

nézhető még
Parallaxis Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

producer
Horváth ...

Csillagkapu a Mondoconon
Csillagkapu a Mondoconon

Tekintsétek meg a Stargate Command Hungarian Site egyedi kellékeit, társasjátékait és díszleteit, melyeket a Day of Stars 2019 rendezvényen élőben is láthattok majd! Az eseményen cosplay, kerekasztal beszélgetések, valamint előadások is színesítik a programot. Találkozzunk szeptember 14-én a TEMI Fővárosi Művelődési Házaban.

műsorvezető
Farkas Csaba

közreműködők
Varga Zoltán (Stargate Command Hungarian Site)

cikk
-

nézhető még
Űrszekerek ...

Örvény, tornádó, anticentrifugális erő
Örvény, tornádó, anticentrifugális erő

Ezúttal forgó, kevésbé forgó és rétegezett áralmásokat vizsgálunk az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézetének Kármán Laboratóriumában a Parallaxis és a Sokolébresztő állandó fizikusával, Miklóssal.

műsorvezető
Farkas Csaba
Vincze Miklós

cikk
Parallaxis

nézhető még
Parallaxis Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

producer
Horváth Ádám Tamás

Hogyan terjed a hidegfront?
Hogyan terjed a hidegfront?

Meglátogattuk állandó fizikusunk, VIncze Miklós munkahelyét, a Kármán Labort, ahol számtalan érdekes kísérlet elvégzésére nyílt lehetőségünk. Az első epizódban egy jó hosszú akváriumban követhetjük végig egy szimulált hidegfront előretörését.

műsorvezető
Farkas Csaba
Vincze Miklós

cikk
Parallaxis

nézhető még
Parallaxis Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

...
Ölelj meg egy geekembert!
Ölelj meg egy geekembert!

Az őszi Mondoconos videóban már láthattatok vele egy rövidebb beszélgetést, és elárultuk azt is, hogy Nyilas Andrea ott lesz április 5-én, vasárnap a Kapcsolatfelvétel Napján az Űrszekerek Közösségi Flotta törzshelyén, a Vault 51 Gamer Barban, és vásárolhattok tőle mindenféle, a címben is emlegetett Star Trekes kulcstartót, mágnest és kitűzőt. Most megmutatjuk mindazt, ami a korábbi videóból kimaradt, következzen a teljes Andulino-interjú!

...

Kincses raktér #2
Kincses raktér #2

Ezúttal a Stargate Command Hungarian Site oszlopos tagja, Ádám volt a vendégünk, aki bemutatta 3D nyomtatással készült cosplay-kellékeit. Megérkezett a Kincses raktér második epizódja!

műsorvezető
Farkas Csaba

közreműködő
Fábián-Bussay Ádám

cikk
-

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
Űrszekerek Közösségi Flotta

gyártó
[emdé] média

producer
Horváth Ádám Tamás

Kincses raktér #1
Kincses raktér #1

Nem csak a jövő szerkezeti anyagaiból épülhet flotta, Tamás például papírból készíti el a föderációs hajókat, amit a Vault 51 Gamer Barban meg is mutatott nekünk.

műsorvezető
Farkas Csaba

közreműködő
-

cikk
-

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
Űrszekerek Közösségi Flotta

gyártó
[emdé] média

producer
Horváth Ádám Tamás

Beszélgetés az idegen civilizációkról
Beszélgetés az idegen civilizációkról

Kerekasztal-beszélgetés az Impulzus podcastereivel az Űrszekerek közösségtalálkozón Szélesi Sándor, Dave, Magdi és Csaba társaságában 2019-ben a Kapcsolatfelvétel Napján

műsorvezető
Farkas Csaba

közreműködő
Kasza Magdolna
Faragó Dave
Szélesi Sándor

cikk
-

nézhető még
Impulzus Podcast Facebook oldal

a videó egyéb adatai

megbízó
Űrszekerek Közösségi Flotta

gyártó
Impulzus Produkció

producer
Farkas Csaba

Family Guy főcím-forgatás a szinkronhangokkal
Family Guy főcím-forgatás a szinkronhangokkal

Különleges forgatásra látogattunk el november 25-én a Comedy Central jóvoltából a White Light Studio kőbányai műtermébe. Ekkor készültek ugyanis az élőszereplős felvételek a Family Guy magyar hangjaival, akik a csütörtökön induló tizenötödik évadhoz megálmodott rendhagyó promóban játsszák újra a sorozat főcímét. Jó néhány órát töltöttem a baráti hangulatú forgatáson, ahol a szinkronhangok, Vándor Éva, Kerekes József, Hamvas Dani, Schnell ...

Szinkron-Szakkör
Szinkron-Szakkör

Szakkör néven indul a Szájbarágó különóra második évada, melynek első adásában néhány szinkronnal kapcsolatos kérdésre ad választ az emTV.hu gyönyörű műsorvezetője, Tóth Dorottya. A Szinkron-Szakkör címet viselő különkiadást követően videósorozatunk hamarosan új arculattal tér vissza!

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

...

Az MTVA nagy botrányai
Az MTVA nagy botrányai

Szakkör néven indul a Szájbarágó különóra második évada, melynek első adásában néhány szinkronnal kapcsolatos kérdésre ad választ az emTV.hu gyönyörű műsorvezetője, Tóth Dorottya. A Szinkron-Szakkör címet viselő különkiadást követően videósorozatunk hamarosan új arculattal tér vissza!

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

...

Folytatjuk az MTVA történetét
Folytatjuk az MTVA történetét

A Szájbarágó különóra ezúttal is a Magyar Televízióval, pontosabban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal foglalkozik. Egyebek mellett szó lesz Rákay kinevezéséről, az M2 gyerekcsatornáról, az M3D-ről és az M3-ról egyaránt, valamint az M4 Sportról és a nemzeti hírtévéről is.

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

...

Az MTV-től az MTVA-ig, első fejezet
Az MTV-től az MTVA-ig, első fejezet

A Szájbarágó különóra ezúttal, valamint a következő két adásban a Magyar Televízióval foglalkozik. Szót ejtünk a hazai televíziózás kezdeteiről, az MTV hőskoráról és természetesen nem maradhat ki a "Kacsamesék megszakítása" sem. Ma a kezdetektől 2006-ig tartó időszakkal foglalkozunk.

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
...

Az RTL Klub és a TV2 nézettsége
Az RTL Klub és a TV2 nézettsége

Minden nézettségi szám relatív. Függ az adótól, az időponttól, nézettségi korcsoporttól, és még az évek múlásától is. Egy 15%-os nézettség a kereskedelmileg fontos célcsoportban a Duna tévén fényes siker, míg szombat este az RTL Klubon csúnya zakó lenne.

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
Gizur Gergely

producer
Horváth ...

Nézettségmérés
Nézettségmérés

Hazánkban már lassan fél évszázada mérik a televíziók nézettségét, melyet 1994 óta a AGB Hungary végzi. Hogy is van ez? A mai és a jövőheti Szájbarágó különórában Doro a nézettségméréssel, valamint az RTL Klub és TV2 nézettségével foglalkozik.

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
Gizur Gergely

producer
Horváth Ádám ...

Sorozat-premierek
Sorozat-premierek

Mennyi idő teljen el egy külföldi, jellemzően amerikai sorozat premierje, és a hazai bemutató között? “Minél kevesebb, különben letöltöm, felirattal megnézem, és a többi. Mert nekem kell a heti fix.” És nektek? Ezzel a témával foglalkozik Doro a Szájbarágó különóra eheti epizódjában.

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
...

Animék
Animék

Az anime-sorozatok hazai rajongói enyhén fogalmazva sincsenek elkényeztetve, hiszen az utóbbi években egyre kevesebb premiertartalom kerül képernyőre, melynek oka a kereskedelmi televíziózás rákfenéje, a nézettség. Ennek összefüggéseit magyarázza Doro az eheti epizódban.

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
Gizur Gergely

producer
...

Mi az az RTL3?
Mi az az RTL3?

Te is biztosan néztél már filmet vagy sorozatot az RTL azon három kábelcsatornájának valamelyikén, melyen úgynevezett tükörblokkot alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy ezen csatornákon ugyanakkor ugyanazok a reklámok futnak. Hogy mit még? Nézd meg sorozatunk következő epizódját!

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
Gizur Gergely

...

Határon túli sportközvetítések
Határon túli sportközvetítések

Van, hogy szóvá teszed, hogy az M4 Sport Magyarország területére korlátozza egyes sportesemények, köztük például a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit, vagy a Forma 1-es közvetítéseket. Hogy miért van ez? Nézd meg videósorozatunk első epizódját!

műsorvezető
Tóth Dorottya

cikk
emTV.hu

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média
Noc101 Produkció

főmunkatárs
Gizur Gergely

producer
Horváth Ádám ...

Totalcar napon voltunk a Slovakiaringen
Totalcar napon voltunk a Slovakiaringen

Ellátogattunk a Slovakiaringre a Totalcar pályanapjára, és Bazsó Gáborral beszélgettünk.

műsorvezető
Takács Péter

közreműködők
Bazsó Gábor (Totalcar)

nézhető még
-

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

főmunkatárs
Horváth Norbert Süti

producer
Horváth Ádám Tamás

Pécsett járt az emTV blog
Pécsett járt az emTV blog

Lecsekkoltuk Európa Kulturális Fővárosát, a Pécsi Országos Színház Találkozó keretein belül megnéztük a Momentán Társulatot és meginterjúvoltuk Nemes Takách Katát és Molnár Leventét.

műsorvezető
Bedekovics Ákos

közreműködők
Nemes Takách Kata
Molnár Levente

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

producer
Horváth Ádám Tamás

Momentán interjúvoltunk
Momentán interjúvoltunk

RögvEst voltunk Pécsett és Momentán dumcsiztunk Nemes Takách Katával és Molnár Leventével.

műsorvezető
Bedekovics Ákos

közreműködők
Nemes Takách Kata
Molnár Levente

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

producer
Horváth Ádám Tamás

Szombathy Gyula interjú
Szombathy Gyula interjú

Szombathy Gyula nevét biztosan mindenki ismeri, hiszen megannyi játékfilmben, színházi darabban szerepelt és szerepel a mai napig. Az Űrgammák című sorozatban Sziniszter karakterét játszotta, de feltűnt a Barátok köztben is. Szinkronizálni is szokott, például a Charlie angyalaiban Ő adja hangját Bosley-nak, remekül hozza Goofy figuráját is, de a mai fiatalok talán leginkább a Playboy villa lányai című sorozatból ismerhetik hangját, mivel általa szólal meg ...

Xénia Láz & Űrgammák
Xénia Láz & Űrgammák

1995. november 10-én indult útjára a Haldor 01 nevű űrhajó, de mi is volt az a Xénia Láz és kik azok az Űrgammák? Visszatekintő összeállítás és telefoninterjú a sorozatban Patrik zolgot alakító Hetényi Zoltánnal.

narrátor
Horváth Ádám Tamás

közreműködő
Hetényi Zoltán

a videó egyéb adatai

megbízó
emTV.hu

gyártó
[emdé] média

producer
Horváth Ádám Tamás